Pár szó a folytatásokról I.

Pár szó a folytatásokról I.

Csóközön, itt Nana! 

(Remélem van aki érti ;) )

Ahogy elindítottam ezt a blogot, tudtam, hogy tartozom a folytatásokkal és befejezésekkel egyes történetekhez - gyakorlatilag az összeshez - most pedig szeretném kicsit kifejteni, hogy miként és mikor lesznek ezek a történetek folytatva.

(2) Nem az első: Nyár

A Nem az első sorozat nagyon közel áll a szívemhez, mivel ez az első teljesen önálló történetem, ami semmilyen fandomhoz nem kötődik bizonyos rockzenekarokat leszámítva. A fiókomnak rajzolt képregényből a kilencedikes osztálykirándulásomon nőtte magát regénnyé a történet. Szó szerint, mivel gyakorlatilag egyedül töltöttem mind két napot a Velencei tó partján. A kirándulás reggelén, mintha megéreztem volna ezt, és betettem a tabletemet billentyűzetestől a hátizsákomba. Milyen jól tettem! A buszon is, a szobában is egyszerűen csak kerestem egy kényelmes testhelyzetet és írtam. Volt olyan is, amikor a múzeum udvarán várakozva álltunk, és én akkor is pötyögtem. Reni története valahogy kiút volt nekem a világból, és alig vártam hogy a következő részt is befejezzem, karban tartottam a bejegyzéseket, figyeltem a választékosságra, és hogy minél "családbarátabb" legyen a szöveg.
Ha valaki olvasta, tudja, hogy elég szövevényes történet, nem beszélve arról, hogy legalább 3 részesre terveztem a sorozatot. Rengeteg időt és figyelmet igényel, egy teljes emberes munka, én pedig jelenleg a Háborgó Kontinensre fókuszálok teljes lényemmel, de magamnak december 1-ét szabtam meg befejezési határidőnek. Minden egyéb ez után jöhet.

Rising Story

Mit is mondhatnék, ez talán a legszemélyesebb történetem mind közül. Rengeteg szép emlékem fűződik hozzá, amik köthetők az akkori legjobb barátnőimhez, a közös TV nézéshez a családommal, és még nagyon sok más dologhoz is. :) A Rising Story eredetileg csak egy vicc volt, a csoportcsetünkbe írtam a részeket, ami egyszerűen fenomenális élmény volt, tekintve, hogy azonnal kaptam a visszajelzéseket, emojik garmadáját, szemét beszólásokat a helyesírásomra etc etc. Ha tehetném, még most is egy rakat röhögő fejet írnék ezek után a mondatok után, annyira jó emlékeim vannak. (De természetesen ide is kapcsolódnak utólagos negatívumok, de nem mérvadóak.)
Ez a sztori sem kis munka, ráadásul elteltek az évek, és félek nem tudnám ugyanolyan jól írni a történetet, mivel egy hangyányit megkomolyodtam, és ezzel talán megölném az egész feelingjét. Ez most kifogásnak hangzik, de így van. Természetesen LESZ folytatás, előkapartam a jegyzeteimet is, de annyira sok munka van abban, hogy egy fiktív tehetségkutatót összerakjon az ember, hogy el sem hinnétek. Leiner Laura sokkal okosabb mint én, ő nem bajlódott ilyen hülyeségekkel, mivel kiváló főhőst alkotott, akinek soha eszébe sem jutna ilyen műsorba jelentkezni...


Egyelőre ennyit szeretnék írni, a héten valamikor még jövök a második résszel, úgyhogy ne menjetek messzire! ;)
Csók, 
Nana